Pályázat kísérleti fizikából

A Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke pályázatot hirdet középiskolás diákok (9 - 12. évfolyam) számára.

A 2005/2006-os tanévben az alábbi témában lehet pályázatot benyújtani:

Kísérletek a folyadékok fizikája témaköréből

A pályázat két fordulós, az első fordulóban a kísérlet lényegét leíró dolgozattal lehet részt venni. A beadott munkában (amely tartalmazhat fotókat, rajzokat, táblázatokat, grafikonokat stb. is) vázolni kell a nem, vagy kevéssé ismert kísérletek elvégzésének menetét, az alkalmazott módszereket. A pályamunkában fel kell tüntetni a felhasznált forrásmunkákat is. A pályázatok értékelését szakmai zsűri végzi. A legjobb dolgozatot készítők jutnak a második fordulóba, ahol a kísérleteket "élőben" is be kell mutatni a zsűri előtt. A pályázatok végső sorrendjét a bemutatás után állapítja meg a zsűri.

Pályázni lehet: egyénileg, vagy 2 fős "csapattal".

A pályázat díjai:

I. díj 25.000 Ft
II. díj 15.000 Ft
III. díj 10.000 Ft
A helyezettek munkáját oklevéllel is elismerjük.

A konzultáló, illetve felkészítő tanár a díjazott diák(ok)-éval megegyező értékű jutalomban részesül.

A dolgozatot két példányban kell benyújtani, a maximális terjedelem 10 oldal lehet. A pályázat jeligés, ezért a dolgozaton csak a jeligét szabad feltüntetni. A pályázó(k) adatait (lásd alább) zárt, a dolgozat jeligéjével ellátott borítékban mellékelni kell:

  1. a pályázó(k) neve, lakcíme, telefonszáma, e-mail-je,
  2. a pályázó(k) iskolájának neve, címe, telefonszáma, e-mail-je,
  3. a felkészítő tanár neve.
A pályázatot a tartalmi és a formai követelmények betartásával az alábbi címre kérjük küldeni "Pályázat kísérleti fizikából" megjelöléssel:

Dr. Szatmári Sándor tanszékvezető egyetemi tanár, SZTE Kísérleti Fizikai Tanszék, 6720 SZEGED, Dóm tér 9.

Beküldési határidő: 2006. január 15.

(A 2. forduló megtartására ezt követően 2006. március 25-én, szombaton kerül sor.)

A pályázattal kapcsolatos további kérdésekre válasz kérhető Dr. Nánai László egyetemi tanártól (tel.: 62/544-359, 544-731, e-mail: nanai@physx.u-szeged.hu).