PÁLYÁZAT  KÍSÉRLETI  FIZIKÁBÓL

(2009/2010. tanév)

Kísérletek és modellek a csillagászatban

Kezdési időpont: 2009. november 7., 10.00 óra

Szeged, Dóm tér 9. I. emelet, Budó-terem

 

A döntő eredménye:

(Az egyes pályamunkák bemutatására 20 perc állt rendelkezésére a pályázóknak.)

 

 

Helyezés

A  PÁLYAMUNKA  CÍME

A PÁLYÁZÓ(K) NEVE

A PÁLYÁZÓ(K) ISKOLÁJÁNAK NEVE  ÉS  CÍME

A FELKÉSZÍTŐ(K)

NEVE

I. díj

Űrbeli fénymodulációkat szemléltető eszköz

Eördögh Balázs

Pozsonyi Miklós

Puskás Tivadar Távközlési Technikum

1097 Budapest, Gyáli út 22.

Alapiné Ecseri Éva

II. díj

Szomszédunk, a Hold

Janosov Milán

Lovassy László Gimnázium

8200 Veszprém, Cserhát ltp. 11.

Dr. Daróczi Csaba Sándor

Kozma Péter (konzulens)

III. díj

Az ősrobbanás

Faragó Enikő

Kőrös Pál Csaba

Katona József Gimnázium

6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.

Sáróné Jéga-Szabó Irén

Tóth Zsolt

IV. díj

Rakéta

Kiss Viktor Attila

Lenner Szabolcs

Széchenyi István Gimnázium

2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/a

Zloch Istvánné

 

                                Zsűri: Dr. Nánai László tanszékvezető egyetemi tanár (elnök)

                                         Dr. Szatmáry Károly egyetemi docens (társelnök)

                                         Dr. Papp Katalin egyetemi docens

                                         Dr. Szil Elemér egyetemi docens

                                         Dr. Kovács Attila egyetemi adjunktus

 

Minden helyezett értékes fizikai és csillagászati könyveket, könyvutalványt és kisebb ajándékokat kapott. Gratulálunk!